Perfect dream, perfect love!:$<3

look at the sky to see the most beautiful light in a dream and fight for it<3:$

Egy lány élete...

Egy lány élete
----------------
12 évesen: ő a legjobb fiú barátom! :)

13 évesen: talán többet kezdek érezni iránta?

14 évesen: annyi szép közös, romantikus élményen vagyunk túl... beleszerettem a legjobb barátomba!

15 évesen: fokozódnak a szép emlékek, egyre közelebb kerülnek egymáshoz. de kiderül, a fiú nem viszonozza a lány érzéseit

16 évesen: miért történik ez velem?? annyira szeretem ... nem bírom elfelejteni őt soha, soha!

17 évesen: annyira, annyira fáj a múlt! még mindig hihetetlenül szeretem... :( sosem feledem el

18 évesen: talán lesz valami ezzel az új sráccal? de az első szerelmem örök helyet fúrt magának a szívemben

19 évesen: kezdem egyre jobban megkedvelni ezt a srácot. azért néha eszembe jut még a régi nagy szerelem :(

20 évesen: végre újra szerelmes vagyok! azt hiszem ... de mikor eszembe jut a múlt még szomorú leszek ... ://

21 évesen: igen! szerelmes vagyok! és már egyre kevesebbszer jut eszembe az én régi szerelmem

22 évesen: le tudnám vele élni az életem! már nem jut eszembe a múlt, soha!

23 évesen: úristen, eljegyzett!!! *-*

24 évesen: az esküvőre készülünk :)

25 évesen, az esküvő előtti héten, becsenget hozzájuk egy férfi. A lány vőlegénye éppen dolgozik, nincs otthon.

-Réka?
-Peti, te vagy az!?

A lánynak összeszorult a szíve. A fiú, akit egész életében szeretett, de érzelmeit el kellett folytania, hirtelen felbukkant. Vajon mit akarhat?

-Réka, most kellett rájönnöm, hogy fiatalkorunkban nagyonis szerettelek Téged! De akkor még nem tudtam, mi a szerelem, el kellett Téged felejtenelek... Ma már tudom, hiba volt! Sok nővel volt dolgom az elmúlt évtized alatt, de egyiket sem becsültem meg annyira, mint Téged! Borzalmas nélküled az életem .... Minden nap eszembe jutnak az emlékek .... Annyira hiányzol nekem!

A lány összezavarodik. Nem telt el úgy nap az életében, hogy eszébe ne jutott volna egy-egy lopott pillantás, egy-egy forró ölelés. De tudta, neki mást szánt az ég, és boldog lesz a vőlegényével.

-Peti. Jövőhéten házasodom. Egész életemben... egész életemben vártam rád. Mindig azt hittem, hiába minden, ezért sosem mertelek megkeresni, és még gondolni sem akartam Rád! De titkon csak Tiéd volt a szívem, egész nyomorúságos életemben, melyet nélküled kellett eltöltenem!

És a lány és a fiú között elcsattan az első csók. Mintha újra 15 évesek lennének. Réka teljesen megfeledkezik arról, hogy lassan férjes asszony lesz. Mit tegyen? Teljesedjen be az egész életét behálózó szerelem, vagy pedig menjen hozzá a vőlegényéhez?

Behívja Petit a lakásba. Beszélgetnek, felidézik a régi emlékeket. Megtörténik az, amiről Réka eddig csak álmodozni mert. Egymáséi lettek. Akkor, ott, Peti örök szerelmet fogadott a lánynak. Réka összepakolt, hagyott egy levelet vőlegényének, és új életet kezdett élete szerelmével, egy messzi városban.

Hetekkel később Petinél halálos betegséget diagnosztizálnak. Rékának nem mondja el. Tudja, már csak hetei vannak hátra. Megkéri a lány kezét, akibe egész élete során szerelmes volt.
Réka igent mondott. Az esküvőt szűk keretek között tartották meg.

A nászéjszakán Peti megmutatta Rékának a kórházban kapott kórlapot, melyen le volt írva, hogy Petinek már csak pár hete, esetleg hónapja van hátra. Réka nem hitt a szemének. Sírni kezdett, szomorúságát pedig semmi sem tudta enyhíteni.

Pár héttel később Péter életét vesztette. A gyászoló asszony csak pár napig bírta a magányt, nemsokkal később férje után ment a sírba. A boncoló orvos a vizsgálat során észrevette, Réka egy gyermeket hordott a szíve alatt.

Péter, Réka, és a kisgyermek a túlvilágon örök boldogságban élhetnek tovább, semmitől sem félve, az örök szerelem jegyében.

Áldozat...

Lány:most van a szívmûtétem.

Fiu:tudom

Lány:szeretlek-mondja *szomoruan*

Fiu:én téged jobban *és elsírja magát*

Növér:itt az idõ:(...

Fiu:szia

Lány:szia

A mûtét után megkérdezi a lány hogy hol van a fiu?

Anyukája:nem mondta neked *és zokogva elsírja magát* ô adta neked a szivét!!:((

Kedvenc hely...

fiú: hol van a kedvenc helyed?

lány: közel, de még is messze..

fiú: nem értem..

lány: gondoltam:)..nem fontos! *megfordul és suttogja*karjaidban! ♥ :/

Szerelem...

Fiú: Tudom...

Lány: Nem tudsz te semmit...

Fiú: ugyan mit nem tudok?

Lány: Ha tudnád...nem is, ha legalább egy kis részét éreznéd annak amit én érzek, akkor nem ott ácsorognál és tennéd a hülye gyereket, hanem idejönnél átölelnél, és csak annyit mondanál szeretlek.:)

Féltékenység...

Fiú: Féltékeny vagy?

Lány: Nem...

Fiú: 100%?!

Lány: Aha

Fiú: Akkor kapok egy puszit?

Lány: Majd kapsz attól a ribanctól, aki az üzifaladra írkál... xD :'D

Amikor aznap este hazaértem......

Amikor aznap este hazaértem, a feleségem felszolgálta a vacsorát, megfogtam a kezét és azt mondtam, "Szeretnék valamit elmondani". Ő leült és csendben evett. Megint láttam a fájdalmat a szemében.

Hirtelen nem tudtam, hogyan nyissam ki a számat. De muszáj volt vele tudatnom, min gondolkodtam. El akarok válni. Hoztam fel a témát nyugodtan. Nem tűnt idegesnek a szavaim hatására, helyette inkább lágyan megkérdezte, miért? Kikerültem a kérdést. Ez feldühítette. Félredobta az evőpálcikákat és rám üvöltött, te nem vagy igazi férfi! Azon az éjjelen nem beszéltünk egymással. Ő sírdogált. Tudtam, hogy rá akar jönni, mi történt a házasságunkkal. De nem igazán tudnék neki kielégítő választ adni, én már Janet szeretem, nem őt.

Nem vagyok már szerelmes belé. Csak sajnáltam! Mély bűntudattal, felvázoltam egy válási szerződést, amiben az állt, hogy megtarthatja a házat, a kocsit, és a cégem 30 %-át. Rápillantott, majd darabokra tépte. A nő, aki 10 évet töltött velem az életéből, idegenné vált számomra. Sajnáltam, hogy elvesztegette az idejét, forrásait, energiáját, de nem tudtam visszavonni, amit mondtam, hogy én már Janet szeretem. Végre hangosan sírt előttem, ami pontosam az volt, amire számítottam. Hogy sírni láttam egyfajta megkönnyebbülést jelentett számomra. A válás ötlete, ami már hetek óta kínzott, szilárdabbnak és tisztábbnak tűnt most.

Másnap nagyon későn értem haza és láttam, hogy valamit ír az asztalnál. Nem vacsoráztam, hanem egyenesen aludni mentem és nagyon gyorsan elaludtam, mert fáradt voltam a Jane-nel töltött eseménydús nap után.

Amikor felébredtem, még mindig ott ült az asztalnál és írt. Nem érdekelt, úgyhogy megfordultam és aludtam tovább. Reggel megmutatta a válási feltételeit: semmit nem akar tőlem, hanem 1 hónap felmondási időt kér a válás előtt. Azt kérte, hogy ez alatt a hónap alatt, mindketten tegyünk úgy, mintha normális életet élnénk, amennyire lehetséges. Az indokai egyszerűek voltak: a fiunknak 1 hónapon belül lesz a vizsgája és nem akarja összezavarni a tönkrement házasságunkkal. Ez számomra elfogadható volt. De volt még valami, megkért, hogy idézzem fel, ahogy az esküvőnk napján a karjaimban bevittem a hálószobába. Arra kért, hogy ez alatt az egy hónap alatt, minden nap, reggelente a karjaimban vigyem ki a hálószobából az ajtó elé. Azt gondoltam, kezd megőrülni. Csak azért, hogy az utolsó napokat elviselhetővé tegyem, beleegyeztem a furcsa kérésébe.

Elmondtam Jane-nek a feleségem válási feltételeit. Ő hangosan nevetett és azt gondolta ez abszurdum. Nem számít milyen trükköt alkalmaz, szembe kell néznie a válással, jegyezte meg gúnyosan. Semmiféle testi kapcsolatom nem volt a feleségemmel, mióta bejelentettem, hogy el akarok válni. Úgyhogy amikor az első nap kivittem, mindketten olyan sutának tűntünk. A fiunk tapsolt mögöttünk, apu a karjaiban tartja anyut. A szavai fájdalmat okoztak nekem. A hálószobából a nappaliba, majd az ajtóhoz, több, mint 10 métert sétáltam vele a karjaimban. Ő becsukta a szemét, és gyengéden azt mondta, ne mondj semmit a fiunknak a válásról. Én bólintottam, kissé dühös voltam. Letettem az ajtón kívül. Ő elment a buszhoz, ami a munkába viszi. Én egyedül vezettem az irodáig. A második napon mindketten lazábbak voltunk. Ő nekidőlt a mellkasomnak.

Éreztem a blúzának illatát. Rájöttem, hogy hosszú ideje nem néztem meg alaposan ezt a nőt. Rájöttem, hogy nem fiatal már. Halvány ráncok voltak az arcán, a haja őszült! A házasságunk komoly áldozatot követelt tőle. Egy percig azon gondolkodtam, mit tettem vele. A negyedik napon, amikor felemeltem, úgy éreztem, hogy visszatért egyfajta meghittség. Ez az a nő, aki 10 évet adott nekem az életéből. Az ötödik és hatodik napon, úgy éreztem a meghittség érzése megint erősödött. Jane-nek nem beszéltem erről. Egyre könnyebbé vált a karjaimban vinni, ahogy telt a hónap. Talán a mindennapos edzések megerősítettek. Egy reggelen válogatott mit vegyen fel. Felpróbált jó pár ruhát, de nem talált egyet sem, ami ráillett volna. Majd sóhajtott, minden ruhám kinyúlt. Hirtelen rájöttem, hogy milyen vékony lett, ez volt az oka, hogy egyre könnyebben tudtam őt vinni.

Hirtelen megértettem ... óriási fájdalmat és keserűséget halmozott fel a szívében. Öntudatlanul nyúltam feléje és megérintettem a fejét. A fiunk ebben a pillanatban lépett be és azt mondta, Apu itt az idő, hogy kividd anyut. Számára, hogy látta az apját karjaiban kivinni az anyját, élete fontos részévé vált. A feleségem jelezte a fiúnknak, hogy jöjjön közelebb és szorosan megölelte. Én elfordítottam az arcom, mert féltem, hogy az utolsó pillanatban meggondolom magam. Ezután a karjaimban tartottam, kisétáltam a hálószobából, keresztül a nappalin, az előszobába. A karjai lágyan és természetesen pihentek a nyakam körül. Szorosan fogtam őt, pont olyan volt, mint az esküvőnk napján. De a sokkal könnyebb súlya elszomorított. Az utolsó napon, mikor a karjaimban tartottam, alig tudtam megtenni a lépéseket. A fiunk elment az iskolába. Szorosan tartottam őt és azt mondtam neki, nem is vettem észre, hogy az életünkből hiányzott a meghittség, az intimitás.

Elvezettem az irodáig ... gyorsan kipattantam a kocsiból, anélkül hogy az ajtókat lezártam volna. Attól féltem, ha bármennyit is késlekedek, meggondolom magamat. Felsétáltam az emeletre. Jane kinyitotta az ajtót és

azt mondtam neki, Sajnálom Jane, nem akarok elválni. Csodálkozva rám nézett, és megérintette a homlokomat. Lázas vagy? Kérdezte. Elvettem a kezét a fejemről, Sajnálom Jane, ahogy mondtam, nem válok el. A házasságom talán azért volt unalmas, mert nem értékeltük életünk apró részleteit, nem azért mert már nem szerettük egymást. Rájöttem, hogy attól kezdve, hogy az esküvőnk napján karjaimban vittem haza, egészen addig kellene a karjaimban tartani, míg a halál el nem választ minket. Jane hirtelen magához tért. Hangosan felpofozott, majd bevágta az ajtót és zokogásban tört ki. Lesétáltam a földszintre és elhajtottam.

Az útba eső virágboltban rendeltem egy csokor virágot a feleségemnek. Az eladólány kérdezte, mit írjon a kártyára. Mosolyogtam és azt írtam, Minden reggel a karjaimban viszlek ki, míg a halál el nem választ.

Azon az estén mikor hazaértem, virág a kezemben, arcomon mosoly, felrohantam az emeletre, azért, hogy a feleségemet az ágyban találjam - holtan. A feleségem hónapokig harcolt a RÁKkal és én annyira el voltam foglalva Jane-nel, hogy észre sem vettem. Tudta, hogy hamarosan meg fog halni és meg akart menteni bármiféle negatív reakciótól a fiunk részéről, ha végig visszük a válást. Legalább a fiunk szemében én egy szerető férj vagyok. Életetek apró részletei amik igazán számítanak egy kapcsolatban. Nem a ház, nem a kocsi, tulajdon, pénz a bankban. Ezek csak előmozdítják a boldogságot, de önmagukban nem adhatnak boldogságot. Szóval találj időt, hogy a házastársad barátja légy és tegyétek meg azokat az apró dolgokat egymásért, amik meghittséget, intimitást eredményeznek. Legyen valóban boldog házasságotok!

Ha nem osztod ezt meg másokkal, semmi sem történik veled.

Ha megteszed, talán megmentesz egy házasságot.

Az életben a legtöbb kudarcot olyan emberek szenvedik el, akik nem ismerik

fel, milyen közel is voltak a sikerhez, mikor feladták.

Vak szerelem

Vak szerelem

 

Volt egyszer egy lány, aki születéstől fogva vak volt, ezért utálta az egész világot, és mindenkit benne, kivéve a barátját. Ő mindig ott volt vele, segített neki és biztatta. Míg egy nap végre találtak donort, aki felajánlotta a szemeit. A lány nagyon örült neki, barátja megkérdezte tőle, ha látni fog, hozzá megy-e feleségül. A lány igent mondott.Az operáció sikerült, mikor a lány először kinyitotta szemeit, a barátját látta, de ő is vak volt.A fiú megkérdezte, hogy most már akkor hozzá megy-e? A lány elutasította.Pár napon belül a lány kapott egy levelet, amiben a fiú megköszönte neki az összes gyönyörű átélt pillanatot, a levél végén állt egy mondat: Vigyázz kérlek a szemeimre!...

A tökéletes és a szép szív

A tökéletes és a szép szív




Egy napon, egy fiatal megállt egy nagy város központjában és mondogatni kezdte a járókelőknek, hogy neki van a legszebb szíve a világon. Nemsokára nagy tömeg gyülekezett körülötte és mindenki az ő csodálatos szívét bámulta. Semmi hibája nem volt az ő szívének. Egy karcolás, egy seb, egy repedés, semmi. Mindenki úgy találta, tényleg ez a legcsodálatosabb szív, amit valaha is látott... Az ífjú nagyon büszke volt a tökéletes szívére és továbbra is dicsérgette önmagát.Egyszercsak a sokadalom közül egy öreg közeledett. Csendes hangú, mintha csak önmagához beszélne:
- És mégis, az Ő szívének a tökéletessége nem hasonlítható az én szívem szépségéhez...
Az összegyült tömeg kezdte az öreget figyelni, és az ő szívét. Az ífjú is kíváncsi lett, ki merészeli ezt tenni, össze akarta hasonlítani a két szívet. Egy erős szívet látott, melynek dobbanásai messzire hallatszodtak. De tele volt sebekkel, helyenként a hiányzó darabokat másokkal helyettesítették, amelyek nem illettek oda tökéletesen, helyenként meg nem is pótólták, csak a fájó seb látszott.
- Hogy mondhatja, hogy neki van a legszebb a szíve? -suttogták az elképedt emberek.
A fiatal, miután figyelmesen szemügyre vette az öreg szívét, a szemébe nézett és nevetve megszólalt:
- Azt hiszem, viccelsz, öreg. Nézd az én szívemet- ez tökéletes! A te szíved tele van hegekkel, sebekkel- csak könny és fájdalom.
- Igen, szólt az öreg. A te szíved tökéletes, de soha nem cserélném el az én szívemet a te szíveddel. Látod... minden seb a szívemen egy embert jelent, valakit, akit megajándékoztam a szeretetemmel - kiszakítok egy darabot és a mellettem élő embernek adom, aki néha viszonzásul ad egy darabkát az ő szívéből. Mivel ezeket a darabokat nem lehet miliméterrel mérni, ilyen szabálytalan lesz, de ezeket nagyon becsülöm, mert arra a szeretetre emlékeztet amit megosztottunk egymással. Néha csak én ajándékoztam darabokat a szívemből, semmit nem kaptam cserébe, még egy darabkát sem a szívükből. Ezek a nyilt sebek, az üregek... Hogy szeresd a körülötted élőket, mindig egy bizonyos kockázatot feltételez. Bár vérző sebeket látsz, amelyek még fájnak, mégis... azokra az emberekre emlékeztetnek, akiket így is szeretek, és talán egyszer visszatérnek, hogy az üres helyeket megtöltsék a szívük szeretetével.Érted most, kedves fiam, mi az én szívemnek az igazi szépsége?- fejezte be az öreg csendes hangon, meleg mosollyal.
A fiatal, könnyezö arccal, bátortalanul odalépett az öreghez, kiszakított egy darabot az ő tökéletes szívéböl és reszkető kezekkel az öreg felé nyújtotta. Az öreg elfogadta és a szívébe rejtette, majd ő is kiszakított egy darabot az ő csupa gyötrelem szívéből és a fiatalnak adta. Igaz, hogy nem illett oda tökéletesen, de így is szép volt.A fiatal bámulta a szívét, amelyre már nem lehetett azt mondani, hogy tökéletes, de szebb volt mint valaha. Mert a valaha tökéletes szíve most az öreg szívének a szeretetétől dobogott. Egymásra mosolyogtak, és együtt indultak útjukra..

Nincs

"NINCS"

 

 

 

Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy „nincs”. Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül – a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen – a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod:- Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!... Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném… És elmondanám neki azt, hogy… Mit is?... Amit nem lehet elmonda